2016. augusztus 27., szombat

Dorozsmai molnárponty

Valamikor régen, amikor még rendszeresen hallgattam rádiót, egy magazin műsorban mesélte el Papp Endre, a riporter, hogy hogyan született a Dorozsmai molnárponty receptje. Az ő édesapja, szintén Papp Endre, régi vendéglátós família sarja volt a Mátyás pince vezetője (miután a saját vendéglőjüket államosították.) Szakmai kvalitását mutatja, hogy az egykori lepusztult Mátyás pincét olyan jelentős vendéglővé fejlesztette, hogy az adott korban odajártak a Magyarországon megforduló külföldi hírességek, valamint az állami meghívott vendégeket is oda vitték egy-egy cigányzenés vacsorára.
Sok olyan recept lett közkedveltté, amit ő talált ki és nevezett el. Úgy nevezte el az új kreációkat, hogy magyaros legyen a név, jól hangozzék és tradíciót sugalljon. Ilyen pl. a somlói galuska és a dorozsmai molnárponty is. Mindkettőre érvényes, hogy semmi közük a nevükben szereplő helységhez, nem ottani eredetű népi receptek, hanem Papp Endre kreációi, melyek a  térkép segítségével ezeket a neveket kapták. Olyan népszerűek lettek, hogy teljesen beépültek a magyarországi vendéglők szokásos kínálatába.

Hozzávalók:  8 db pontyszelet
                     20 dkg csuszatészta 
                     25 dkg gomba
                     1 fej hagyma
                     1 kiskanálnyi édes nemes pirospaprika
                     1 dl tejföl
                     1 kiskanálnyi liszt
                     olaj
                     só

Elkészítése:  A tésztát bő sós vízben kifőzzük, leszűrjük, majd forró tálra terítjük.
A kiszálkázott, besózott, lisztben megmártott halszeleteket kevés forró olajban ropogósra kisütjük,  ráfektetjük a kifőtt csuszatésztára. Végül az egészet leöntjük a gombapaprikással, mely a következőképpen készül: 2 evőkanálnyi olajon megpirítjuk a lereszelt vöröshagymát, megforgatjuk rajta a felszeletelt gombát, meghintjük a pirospaprikával és megsózva addig pároljuk, míg a levét el nem főtte. Ekkor egy kiskanálnyi liszttel elkevert 1 dl tejföllel besűrítjük.
                   Tálalás előtt betehetjük egy pár percre a sütőbe, hogy összemelegedjen.


Megjegyzés:                   Ha egy kicsit körülnézünk az interneten, többféle receptet is találunk ilyen név alatt, én azt írtam le, amit a régi Nők Lapjából kivágott cédulán találtam.
                   

2016. augusztus 1., hétfő

Heti étrend XI


Vasárnap:  Csirkeaprólék-leves májgaluskával, csirkés rablópecsenye burgonyapürével, "pomone"

Hétfő: Paradicsomleves, rántott padlizsán majonézes burgonyával, töltött mézescsók

Kedd:  Gulyásleves, mazsolás omlett

Szerda:  Tejfölös karalábéleves, Esterházy-rostélyos uborkasalátával, gyümölcssaláta

Csütörtök:  Zöldbableves, dorozsmai molnárponty, karamellkrém

Péntek:  Hideg gyümölcsleves, gombapaprikás galuskával, rácsos tészta

Szombat: Karfiolleves, zöldpaprikás oldalas, szőlő

(Az eredeti étrendben a péntek a húsos nap és a szombat a húsmentes, én megcseréltem őket, hisz hagyományosan a katolikus vallás így rendelte el, és sokan ma is tartják Magyarországon a pénteki böjtöt. Vegyük figyelembe, hogy az étrend a szocialista időkben jelent meg a Nők Lapjában, ezért nem voltak tekintettel a vallási előírásokra - sőt. Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy a héten három hústalan nap is van, ami előremutató az egészséges táplálkozás szempontjából, bár meglehet, hogy csak takarékossági meggondolások alakították így.)