2016. december 28., szerda

Diós reteksaláta



Hozzávalók

2 kisebb fej feketeretek
3-4 alma
2 pohár joghurt (4 dl)
só, porcukor, citromlé, bors
dió

Elkészítése

Meghámozzuk, vékonyra felszeleteljük (nem gyaluljuk!) a retket, majd a szeleteket laskára vágjuk. Az almákat  is hasonlóan felszeleteljük, összekeverjük a retekkel. A joghurtot simára keverjük egy csipet sóval,törött borssal, ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, pár csepp citromlével,  és az almás retekhez adjuk.

Tálalás

Tetejét darabos dióval díszítjük, és jól behűtve adjuk asztalra.

Megjegyzés

Ha előre el akarjuk készíteni, ajánlatos a retket előzetesen besózni, majd levétől kinyomkodni és úgy keverni az almához, mert különben sok levet enged és a saláta túl híggá válik.
     

2016. december 20., kedd

Toboz torta


                     Kép: Google


Hozzávalók

1 doboz babapiskóta
10 dkg mazsola 
1 púpos evőkanál kakaópor
60 dkg gesztenyemassza
2-3 evőkanálnyi zsemlyemorzsa
1 Rama margarin (25 dkg)
dió vagy mandula
tej
rum

Elkészítése

A babapiskótát meglocsoljuk egy kevés rumos tejjel, hozzáadjuk a mazsolát és a kakaóport. 1-2 óra hosszat állni hagyjuk, majd fakanállal kikeverjük.
A gesztenyemasszát összekeverjük a zsemlyemorzsával és a margarinnal, kevés tejjel és rummal eldolgozzuk, hogy gyúrható, de nem puha masszát kapjunk. Vizes deszkán vízcsepp alakúra, ujjnyi vastagra nyújtjuk.
Közepére egy csíkban terítjük a piskótatölteléket, és úgy göngyöljük rá a gesztenyés masszát, hogy toboz formája legyen. (Akár két kisebb tobozt is formálhatunk ebből a mennyiségből.)
Külsejébe fél diószemeket vagy (esetleg lehéjazott) fél mandulaszemeket tűzünk, ezek lesznek a toboz pikkelyei.
Legalább egy napra jégbe hűtjük.

Megjegyzés

Jellegzetesen karácsonyi édesség.
      

2016. december 17., szombat

Narancsos sütemény


                                        Kép: Google


Hozzávalók

30 dkg liszt
12 dkg margarin
12 dkg porcukor
3 tojássárgája
1 db narancs
narancslekvár

Elkészítése

 A lisztet összegyúrjuk a margarinnal, porcukorral, egy csipetnyi sóval, a narancs lereszelt héjával és a levével, valamint a 3 tojássárgájával. A tésztát egy óra hosszat pihentetjük, majd késfok vastagságúra nyújtjuk és különböző formákkal kiszaggatjuk. 
Közepesen meleg sütőben arany színűre sütjük, és ha kihűlt, 2-2 egyformát narancslekvárral összeragasztunk. Tálaláskor vékonyan megszórhatjuk porcukorral.

2016. december 12., hétfő

Kókuszgolyók




Hozzávalók

20 dkg háztartási keksz

 15 dkg porcukor 

15 dkg kókuszreszelék
 
1-2 evőkanál rum
tej
zselécukor
 
Elkészítése
A kekszet megdaráljuk, összekeverjük a porcukorral, a kókuszreszelékkel, a rummal, és annyi tejet adunk hozzá, hogy gyúrható, de ne túl puha masszát kapjunk. Kis gömböket formázunk belőle és mindegyik közepébe 1-1 szem zselécukrot csomagolunk. Vizes kézzel szépen összegömbölyítjük, majd kókuszreszelékbe vagy kakaóporba, esetleg kristálycukorba hempergetjük. 
Nem kell sütni, főzni, akár a gyerekek is el tudják készíteni ezt a desszertet.
 
Megjegyzés
( 9940 J / 2370 kal)  
 

2016. december 10., szombat

Gombás töltött kacsa


                            Kép: Google

Hozzávalók

1 db pecsenyekacsa
a kacsa mája
25 dkg gomba
 3 db tojás
1 db zsemlye
1 nagy csokor petrezselyemzöldje  
majoránna
tej
só, bors, olaj

Elkészítése

A kacsát alaposan megtisztítjuk, belsejét majoránnával bedörzsöljük, külsejét megsózzuk.
 Ezután elkészítjük a tölteléket: a gombát megtisztítjuk, nagy kockákra vágjuk, 2 db tojást keményre főzünk, a zsemlyét tejben megáztatjuk. A gombát egy kevés olajon sóval, borssal megpároljuk, míg a levét elfövi, majd kihűtjük. Ezután hozzáadjuk a kacsa kockára vagdalt máját, a 2 megtisztított és apróra vágott keménytojást, a megáztatott és kifacsart zsemlyét,  majd 1 db nyers tojást beleütve jól összekeverjük, ha kell, utánasózzuk-borsozzuk. Ezt a tölteléket a kacsa hasüregébe töltjük, a nyílást összetűzzük és a kacsát tűzálló tálra vagy tepsibe tesszük. Egy kevés vizet öntünk alá, a tálat fedővel vagy alufóliával befedjük, és a sütőben legalább két óra hosszat sütjük, hogy a töltelék is jól átsüljön. Végül a fedőt levéve nagyon ropogósra pirítjuk.

Tálalás

A kacsát szépen feldarabolva rakjuk tálra és köré rakjuk a megsült tölteléket. Salátát vagy kompótot is adhatunk mellé.  
  

2016. december 3., szombat

Ponty jóasszony módra



Hozzávalók

1 szép sovány ponty
1 db sárgarépa
1 fej vöröshagyma
5 dkg vaj a tál kikenéséhez + 2-3 dkg a gombához
1 dl fehérbor
20 dkg gomba
1/2 citrom
1 csokor petrezselyemzöld
2 tojássárgája
2 dl tejföl

Elkészítése

A ponty bőrét lehúzzuk, fejét, farkát levágjuk és a törzsét kifilézzük. A gerincét, a fejét és a farkát darabokra vágjuk és egy szál karikára vágott sárgarépával meg a fej felszeletelt hagymával, annyi sós vízben, hogy ellepje, egy óra hosszat főzzük, majd a levét átszűrjük.
Az 5 dkg vajjal kikenünk egy hosszúkás tűzálló tálat, belefektetjük a felszeletelt halat, és leöntjük az 1 dl fehérborral meg 1 dl hallével. A tálat alufóliával lefedjük, és forró sütőbe tolva 15 percig sütjük.
Közben  a gombát megtisztítjuk, karikára vágjuk, aztán kevés vajon sóval, törött borssal ízesítve addig pároljuk, míg a saját levét el nem főtte. Ezután 1/2 citrom levével, apróra vágott petrezselyemmel fűszerezzük, majd a tűzről levéve simára keverjük a tejföllel és a tojássárgákkal. A gombás mártást a halra öntjük és még nagyjából 20 percig sütjük.

Tálalás

A sütőtálban adjuk az asztalra. Párolt rizs illik hozzá.
 
  

2016. november 29., kedd

Milánói szelet

...

Hozzávalók

80 dkg marhafelsál
1 kis fej vöröshagyma
1 dl tejföl
liszt
10 dkg reszelt sajt
só, bors

Elkészítése

A húst 8 szeletre vágjuk, vékonyra kiverjük. 2 evőkanálnyi olajon megpirítjuk a lereszelt vöröshagymát, majd a hússzeleteket is a serpenyőbe tesszük és egy kicsit együtt pirítjuk tovább. Annyi vizet öntünk rá, hogy éppen elfedje, és fedő alatt, kis lángon félpuhára pároljuk. Csak ekkor sózzuk, borsozzuk meg, majd teljesen puhára pároljuk. Ha a levét közben elfőné, mindig csak egy kevés vízzel pótoljuk.
Végül simára keverjük az 1 dl tejfölt egy kiskanálnyi liszttel és ezzel sűrítjük be a pecsenye levét. 

Tálalás

Forró tálra tesszük és megszórjuk  a reszelt sajttal, ami szépen ráolvad. Sós vízben főtt spagetti illik hozzá.

Megjegyzés

Igazán nem tudom, hogy ez a recept mennyire autentikus "milánói", (talán a sajt miatt?...) de annak idején ezzel a címmel közölték az újságban.

( 7220 J/ 1720 kal )

   

2016. november 19., szombat

Szardellás burgonya

...
Hozzávalók

1 kg burgonya
4 db tojás
4 dl tejföl
2 púpos kiskanál szardellapaszta
1 evőkanál liszt  
olaj
vaj

Elkészítése

A héjában megfőzött burgonyát még melegen meghámozzuk, majd karikára vágjuk.
Közben a tojásokat is keményre főzzük, megtisztítjuk, karikára vágjuk. Simára keverjük a tejfölt a szardellapasztával és az evőkanálnyi liszttel.    
Kiolajozunk egy mély tűzálló tálat, az aljára terítjük a burgonya egyharmad részét, erre sorba fektetjük a tojások felét. meglocsoljuk a szardellás tejföllel, majd ismét burgonyasor, erre tojás kerül és ezt is megöntözzük a zamatos mártással. Soronként vajdarabkákat is szórunk közbe. A tetejére rakjuk a maradék burgonyát, bevonjuk a maradék szardellás tejföllel, és a sütőben addig sütjük, amíg a teteje szépen meg nem pirul.

Megjegyzés

Ha röviden akarnám összefoglalni a receptet, lényegében rakott krumplit csináltunk, amiben kolbász helyett a tejfölbe kevert szardella adja meg az étel karakterét.

(10660 J / 2540 kal)   

 

2016. november 10., csütörtök

Gombás palacsinta rántva

..

Hozzávalók

 15 dkg liszt
2 db tojás
1 dl tej
szódavíz
2 evőkanál olaj
egy csipetnyi só

40 dkg gomba
1 evőkanálnyi reszelt vöröshagyma
olaj
1 kiskanálnyi liszt
tej
tejföl
só, bors
liszt a panírozáshoz
tojás
zsemlyemorzsa
tartármártás 

Elkészítése

A lisztet simára keverjük a tojásokkal, a tejjel, 2 evőkanálnyi olajjal, egy csipetnyi sóval  és annyi szódavízzel, hogy közepesen sűrű palacsintatésztát kapjunk. Legalább egy óráig pihentetjük, majd 12 palacsintát sütünk belőle. 
Mialatt a tészta pihen, megtisztítjuk és apróra vágjuk a gombát. Egy evőkanálnyi olajon megpirítjuk a vöröshagymát, hozzáadjuk a gombát, és sóval, borssal fűszerezve addig pároljuk, amíg a saját levét el nem főtte. Ekkor meghintjük egy kiskanálnyi liszttel és annyi tejjel engedjük fel, hogy mártás sűrűségű legyen, és még 2-3 percig forraljuk. Végül közé keverünk 1 dl tejfölt.
Minden palacsintára halmozunk egy kanállal, a tészta két szélét ráhajtjuk, majd a palacsintákat egyenként összegöngyöljük. A szokott módon lisztbe, tojásba, zsemlyemorzsába forgatjuk és bő, forró olajban ropogós pirosra sütjük. 

Tálalás

Adhatunk hozzá tartármártást, vagy fokhagymával ízesített tejfölt, amibe nagyon apróra vágott ecetes uborkát is keverünk.

Megjegyzés

( 7170 J/ 1710 kal )
 

 

2016. november 5., szombat

Pomone (olasz recept)

.
 Hozzávalók

4 db szép alma
10 dkg cukor + 1 evőkanálnyi
1 darabka citromhéj
őrölt fahéj, szegfűszeg
4 db tojás
 10 dkg darált dió
vaj

Elkészítése

Az almákat meghámozzuk, cikkekre vágjuk, a torzsáját kivágjuk, és kevés vízzel leöntve 1 evőkanálnyi cukorral és a darabka citromhéjjal, egy csipetnyi fahéjjal, néhány szem szegfűszeggel puhára pároljuk.
A párolt almát leszűrjük és kivajazott tűzálló tálba terítjük, majd ráöntjük a következő nyers tésztamasszát: 
a 4 tojássárgáját habosra keverjük a 10 dkg cukorral, hozzáadjuk a darált diót és végül a tojások kemény habbá vert fehérjét. Forró sütőbe toljuk és addig sütjük, míg a beleszúrt tűre már nem ragad a tészta.

Tálalás

Azon forrón, a tűzálló tálban adjuk az asztalra. 
   

2016. október 15., szombat

Csirkés rablópecsenye


Ez egy igen egyszerű, közismert recept, a rablóhús egyik variánsa. Mivel csirkehússal készűl, és nincs benne szalonna, könnyebb és egészségesebb ételnek tekinthető.
 
Hozzávalók

3-4 csirkemell
vöröshagyma szükség szerint
paradicsompaprika vagy zöldpaprika szükség szerint
liszt
só, bors, pirospaprika
olaj
hurkapálca vagy sasliknyárs  

Elkészítése

A csirkemellet lebőrözzük, kicsontozzuk és ujjnyi vastag, kb. 2-3 cm átmérőjű szeletkékre vágjuk Kissé megsózzuk, paprikás lisztben megforgatjuk, és az ugyanekkorára vágott paradicsompaprika-szeletekkel meg a karikára vágott vöröshagymával váltogatva, hurkapálcára (vagy sasliknyársra) húzzuk. 
Egy tepsibe kevés vizet öntünk, a nyársra húzott pecsenyét a tepsi széleire keresztben ráfektetjük, megöntözzük egy kevés olajjal, és a sütőben ropogós pirosra megsütjük. Félidőben megforgatjuk, hogy egyenletesen süljön.
Még finomabb, ha roston, faszénparázson sütjük.

Megjegyzés

Az eredeti leírás burgonyapürét ajánl mellé köretnek, de ma inkább grillezett zöldséggel szokás kínálni, no meg friss, ropogós héjú kenyérrel.   
 

2016. szeptember 21., szerda

Zöldpaprikás oldalas




Hozzávalók

70 dkg sertésoldalas
70 dkg húsos zöldpaprika
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
2 dl vörösbor
olaj
só, bors

Elkészítése

Az oldalast háromujjnyi széles darabokra vágjuk, megsózzuk, megborsozzuk és 2 evőkanálnyi forró olajon mindkét felükön megpirítjuk. Aláöntjük a vörösbort, mellédobjuk a kis kockákra vágott vöröshagymát és a gerezd fokhagymát, és lefedve 30 percig pároljuk.
Közben megtisztítjuk és karikára vágjuk a zöldpaprikát, tűzálló tálba terítjük, megsózzuk, majd ráfektetjük a félig megpárolt húst és ráöntjük a levét is. Jól záródó fedővel vagy alufóliával betakarjuk, és a sütőben még legalább 30 percig pároljuk. Végül a fedőt levesszük, és megpirítjuk a húst.

Megjegyzés

A recept közlője szerint ez dalmát recept, ezért elképzelhető, hogy eredetileg cserépedényben készült. Szerintem most is megpróbálható úgy, lehet, hogy finomabb is, mint a szokványos jénai tűzálló tálban. Köretként finom puha kenyeret tudok hozzá elképzelni, de talán a párolt rizs is megteszi. 

 

2016. augusztus 27., szombat

Dorozsmai molnárponty

Valamikor régen, amikor még rendszeresen hallgattam rádiót, egy magazin műsorban mesélte el Papp Endre, a riporter, hogy hogyan született a Dorozsmai molnárponty receptje. Az ő édesapja, szintén Papp Endre, régi vendéglátós família sarja volt a Mátyás pince vezetője (miután a saját vendéglőjüket államosították.) Szakmai kvalitását mutatja, hogy az egykori lepusztult Mátyás pincét olyan jelentős vendéglővé fejlesztette, hogy az adott korban odajártak a Magyarországon megforduló külföldi hírességek, valamint az állami meghívott vendégeket is oda vitték egy-egy cigányzenés vacsorára.
Sok olyan recept lett közkedveltté, amit ő talált ki és nevezett el. Úgy nevezte el az új kreációkat, hogy magyaros legyen a név, jól hangozzék és tradíciót sugalljon. Ilyen pl. a somlói galuska és a dorozsmai molnárponty is. Mindkettőre érvényes, hogy semmi közük a nevükben szereplő helységhez, nem ottani eredetű népi receptek, hanem Papp Endre kreációi, melyek a  térkép segítségével ezeket a neveket kapták. Olyan népszerűek lettek, hogy teljesen beépültek a magyarországi vendéglők szokásos kínálatába.

Hozzávalók:  8 db pontyszelet
                     20 dkg csuszatészta 
                     25 dkg gomba
                     1 fej hagyma
                     1 kiskanálnyi édes nemes pirospaprika
                     1 dl tejföl
                     1 kiskanálnyi liszt
                     olaj
                     só

Elkészítése:  A tésztát bő sós vízben kifőzzük, leszűrjük, majd forró tálra terítjük.
A kiszálkázott, besózott, lisztben megmártott halszeleteket kevés forró olajban ropogósra kisütjük,  ráfektetjük a kifőtt csuszatésztára. Végül az egészet leöntjük a gombapaprikással, mely a következőképpen készül: 2 evőkanálnyi olajon megpirítjuk a lereszelt vöröshagymát, megforgatjuk rajta a felszeletelt gombát, meghintjük a pirospaprikával és megsózva addig pároljuk, míg a levét el nem főtte. Ekkor egy kiskanálnyi liszttel elkevert 1 dl tejföllel besűrítjük.
                   Tálalás előtt betehetjük egy pár percre a sütőbe, hogy összemelegedjen.


Megjegyzés:                   Ha egy kicsit körülnézünk az interneten, többféle receptet is találunk ilyen név alatt, én azt írtam le, amit a régi Nők Lapjából kivágott cédulán találtam.
                   

2016. augusztus 1., hétfő

Heti étrend XI


Vasárnap:  Csirkeaprólék-leves májgaluskával, csirkés rablópecsenye burgonyapürével, "pomone"

Hétfő: Paradicsomleves, rántott padlizsán majonézes burgonyával, töltött mézescsók

Kedd:  Gulyásleves, mazsolás omlett

Szerda:  Tejfölös karalábéleves, Esterházy-rostélyos uborkasalátával, gyümölcssaláta

Csütörtök:  Zöldbableves, dorozsmai molnárponty, karamellkrém

Péntek:  Hideg gyümölcsleves, gombapaprikás galuskával, rácsos tészta

Szombat: Karfiolleves, zöldpaprikás oldalas, szőlő

(Az eredeti étrendben a péntek a húsos nap és a szombat a húsmentes, én megcseréltem őket, hisz hagyományosan a katolikus vallás így rendelte el, és sokan ma is tartják Magyarországon a pénteki böjtöt. Vegyük figyelembe, hogy az étrend a szocialista időkben jelent meg a Nők Lapjában, ezért nem voltak tekintettel a vallási előírásokra - sőt. Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy a héten három hústalan nap is van, ami előremutató az egészséges táplálkozás szempontjából, bár meglehet, hogy csak takarékossági meggondolások alakították így.)

2016. július 23., szombat

Sós uborka télire

.
Hozzávalók:  közepes nagyságú, hibátlan uborka (mint a kovászos uborkához)
                    szemes bors, kapor, meggyfalevél, torma (csípős paprika, csombor,hagyma,babérlevél)
                    víz 

Elkészítése: Az uborkákat tisztára mossuk, egy nagy edénybe tesszük és sós vízzel leforrázzuk. (Egy liter vízhez 2 dkg sót tegyünk). Ebben a lében hagyjuk kihűlni.
                  Az üvegek aljára kaprot, szemes borsot, meggyfalevelet rakunk,(ahány ház, annyi szokás, fűszerezhetjük kedvünk szerint, de a só és a torma fontos). Beleállítgatjuk az uborkákat, és a tetejüket megtisztított, csíkokra vágott tormával szorítjuk le. Az uborkákat az üveg nyakáig tegyük, hogy legyen helye az erjedéshez. A sós vizet még egyszer felforraljuk, kihűtjük és az uborkára öntjük, az üvegeket lekötjük.
                 Az üvegeket a kamrába, végleges helyükre tesszük, ahol az uborka leve előbb megzavarosodik, majd letisztul, ettől kezdve fogyasztható. Januárig eltartható.  

2016. július 20., szerda

Tojásos fejes saláta




Hozzávalók: 2 fej saláta
                    3 tojás
                    1 pohár joghurt (akkoriban  - az 1970-es években - 2 dl-es volt a pohár) 
                    1 nagy csokor snidling
                    olaj
                    só, porcukor
                    őrölt fehérbors 
                    konzerv gyöngyhagyma (opcionális)

Elkészítése: A salátákat leveleikre szedjük, megmossuk, megszikkasztjuk (vagy salátacentrifugával kicentrifugáljuk). A tojásokat keményre főzzük, megtisztítjuk. Két keménytojást villával összetörünk, simára keverjük a joghurttal, a finomra vágott snidlinggel, ízesítjük a sóval, porcukorral, fehérborssal, majd apránként hozzákeverünk 2-3 evőkanál olajat. A salátát is és a mártást is külön-külön a hűtőszekrénybe tesszük, a mártást majd közvetlenül a tálalás előtt öntjük a jó hideg salátalevelekre.

Tálalás: Hideg tálra téve tálaljuk, a tetejére reszelve a 3. keménytojást. (Tehetünk még rá egy maréknyi leszűrt konzerv gyöngyhagymát is). 

Megjegyzés: 2560 J / 610 kal

2016. június 15., szerda

Gombás kotlett

.

Hozzávalók: 80 dkg  sertés rövidkaraj
                    10 dkg gomba
                    1db tojás + 2 db a panírozáshoz
                    2 dkg liszt
                    2 dkg vaj + a gombához
                    1,5 dl tej
                    1 gerezd fokhagyma
                    só, bors, Piros Arany, borókabogyó
                    zsemlyemorzsa
                    olaj

Elkészítése:  A kicsontozott, besózott  húst 1 evőkanál forró olajon átforgatjuk, majd egy kevés vízzel, fedő alatt jó puhára pároljuk, a fokhagymával, borssal, mokkáskanálnyi Piros Arannyal, 1-2 szem borókabogyóval ízesítve. Párolás közben a húst a levében többször megforgatjuk, hogy az ízek mindenhol jól átjárják. Ha megpuhult, a húst zsírjára sütjük és deszkára téve kihűtjük. Éles késsel 8 egyenlő szeletre vágjuk.
                  Közben a vajból, lisztből, tejből sűrű besamelt főzünk, hűlni hagyjuk.. A gombát  megtisztítjuk, apróra vágjuk és egy kevés vajon puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. Sózzuk, borsozzuk, majd beleütünk egy egész tojást és az egészet összekeverjük a besamellel.
                  A hússzeleteket először lisztbe forgatjuk, majd mindkét felüket bevonjuk a sűrű gombakrémmel. Vizes kézzel óvatosan rányomogatjuk ezt a bevonatot, majd lisztben, tojásban, zsemlyemorzsában panírozzuk, bő, forró olajban ropogós pirosra sütjük.

Megjegyzés:  A gombás kotlettel sok munka van, de megéri, mert különlegesen finom pecsenyét tálalhatunk így. Előre lehet vele készülni, mert a hús puhítását már előző nap elvégezhetjük, a gombás besamelt is elkészíthetjük, csak burkolni, panírozni , sütni kell tálalás előtt.
                    A hús puhításánál keletkezett pecsenyezsír hdegen kenyérre kenve kitűnő.

  (9020 J / 2150 kal )
 

2016. június 1., szerda

Bundás tojás




Hozzávalók: 25 dkg burgonya
                    4+1+2 db tojás
                    liszt
                    zsemlyemorzsa
                    tej
                    vaj
                    szerecsendió
                    olaj

Elkészítése: A megtisztított, kockára vágott burgonyát sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, majd még melegen áttörjük és vajjal, tejjel  a szokottnál sűrűbb burgonyapürét készítünk belőle. Csipetnyi reszelt szerecsendióval ízesítjük, és ha langyosra hűlt, simára keverünk benne egy nyers tojást.
                   Közben keményre főzünk 4 nagy tojást, megtisztítjuk és hagyjuk kihűlni. Ezután a főtt tojásokat villával habosra felvert tojásfehérjébe mártjuk, majd a burgonyapürébe csomagoljuk, hogy a püré vékonyan körülölelje. Vizes kézzel simára formázzuk és a szokásos módon bepanírozzuk (lisztbe, felvert tojásba, majd zsemlyemorzsába forgatjuk), bő, forró olajban szép pirosra sütjük.
                   Bármilyen főzelékre kitűnő feltét, de ha nagyobb mennyiségből készítjük, salátával, tartármártással vagy valamilyen más öntettel vacsorának is beválik.

Megjegyzés: 5280j / 1260 kal 

2016. május 7., szombat

Olasz töltött paprika





Hozzávalók:  4 db nagy paradicsompaprika (vagy másfajta is lehet, ha megáll a talpán)
                     40 dkg gomba
                    15 dkg főtt füstölt hús
                    1 db tojás
                    1 db kis fej vöröshagyma
                    2 gerezd fokhagyma  
                    4 szelet sajt
                    1 evőkanálnyi paradicsompüré
                    só, bors, rozmaring, bazsalikom, babérlevélpor
                    olaj

Elkészítése:  A paprikák magházát kivesszük és a paprikákat üregükkel felfelé egy kiolajozott tűzálló tálra egymás mellé rakjuk. 1 evőkanálnyi olajon megfonnyasztjuk az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a pépesített fokhagymát és egy kis együtt sütögetés után beletesszük a megtisztított, nagyon apró kockákra vágott gombát. Megsózzuk, megborsozzuk és addig pároljuk, míg a levét el nem főtte. Ekkor belerakjuk a szintén apróra vágott füstölt húst, az 1 db tojást, a paradicsompürét, majd a fűszerekkel tetszés szerint ízesítjük.
                   Az elkészült tölteléket a paprikák üregébe töltjük és mindegyikre hajszálvékony sajtszeletet borítunk. A sütőben addig sütjük, amíg a paprika megfonnyad, a sajt a tetejére ráolvad, de pirítani nem ajánlatos. ( Ha mégis idő előtt pirulni kezdene, borítsunk a tetejére egy papírlapot!)
                     
Megjegyzés: 6590J /1570 kal

2016. április 14., csütörtök

Sajtos-kapros karalábé


Mit szoktunk a karalábéból leginkább főzni? Karalábélevest? Próbáljuk ki egyszer-egyszer másképpen is ezt az egészséges és ízletes zöldségfajtát! Például sajtos-kapros rakott változatban.




Hozzávalók: 4 db nagy, de nem fás karalábé
                   25 dkg burgonya
                   5 dkg sajt (reszelt)
                   1 dkg liszt
                   2 dkg vaj (a mártáshoz ) + a sütőtál kikenéséhez
                   2 dl tejföl
                   egy nagy csokor kapor
                   só

Elkészítése:  A karalábét meghámozzuk, először félbe, majd 1/2 cm vastag szeletekre vágjuk. Lobogva fővő sós vízben majdnem teljesen puhára főzzük. Leszűrjük, de a levét nem öntjük el, mert még szükségünk lesz rá. 
                    A krumplit héjában főzzük meg, megtisztítjuk, felszeleteljük, mint a rakott krumplihoz szoktuk. Kivajazunk egy mély tűzálló tálat, aljára terítjük a burgonyát, megsózzuk és ráreszeljük az 5 dkg sajtot, erre rakjuk a karalábé szeleteket.
                    1 dkg lisztből 2 dkg vajjal és 1 dl karalábé-főzővízzel besamelt főzünk, és a tűzről levéve közé keverjük a finomra vágott kaprot és a tejfölt. Ezzel a mártással öntjük le a karalábét és a sütőben megsütjük. 

Megjegyzés: Ezt az ételt készíthetjük zellerből is.
                   Adhatunk hozzá tükörtojást vagy sült virslit is.

(6430J / 1530 kal)
      
 


2016. március 27., vasárnap

Húsvét 2016





                       Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!



2016. február 11., csütörtök

Diós lepény


                                                        Hozzávalók a tésztához

25 dkg liszt
20 dkg margarin
3 tojássárgája
1 evőkanál porcukor
csipetnyi só

   Hozzávalók a diós réteghez

5 db tojásfehérje 
  4 evőkanál jéghideg víz
25 dkg cukor
15 dkg darált dió
10 dkg mazsola

  3-4 evőkanál baracklekvár  

Elkészítése:  A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és hideg helyen egy óráig pihentetjük.  Közepes tepsi nagyságúra nyújtjuk és kibélelünk vele egy tepsit, majd félig megsütjük.
                    Közben elkészítjük a diós réteget, amelyhez a tojásfehérjéket a 4 evőkanálnyi vízzel jégbe hűtjük, a cukorral kemény habbá verjük, hozzákeverjük a diót és a mazsolát.
                    A félig megsült tésztát megkenjük 3-4 evőkanálnyi baracklekvárral, majd rásimítjuk a diós réteget. A sütőbe visszatéve 4 percig nagy lángon, majd takarékon sütjük tűpróbáig.
                    Már hidegen, a tepsiben, vizes késsel hosszúkás szeletekre vágjuk. 

Megjegyzés: 5040 kal;  21160 J

 

2016. január 21., csütörtök

Csirke fehérborban


                                                            Illusztráció az Internetről
 

Hozzávalók:  egy nagyobb (1,2 kg-os) vagy két kisebb csirke
                     3 fej vöröshagyma
                     2 db sárgarépa
                     15 dkg gomba
                     10 dkg vaj
                     só, kakukkfű, törött bors, babérlevél
                     4 gerezd fokhagyma
                     egy kevés liszt 
                     1 csokor petrezselyemzöld

Elkészítése:  A csirkét feldaraboljuk, besózzuk és lisztben megforgatva a vajban átsütjük. A húst kivesszük, a visszamaradt zsiradékban megpirítjuk a négyrét vágott hagymákat, beletesszük a felszeletelt gombát, azt is átforgatjuk a hagymás vajon. Beletesszük a vastag szeletekre vágott sárgarépát, fűszerezzük a sóval, késhegynyi kakukkfűvel, törött borssal, egy babérlevéllel és az összetört fokhagymával. Felengedjük egy kevés vízzel és fehérborral, majd a csirkedarabokat beletéve 15 percig fedő alatt pároljuk. Ekkor még belevágjuk a petrezselyemzöldet és fedő nélkül addig folytatjuk a párolást, amíg a csirke meg nem puhul.( ha nagyon elfőné a levét, vízzel vagy borral pótoljuk)

Tálalás:  Rövid lével, petrezselymes rizzsel vagy krumplival tálaljuk.

Megjegyzés.  2320 kal; 9740 J