2023. április 12., szerda

Lencsesaláta

 


Hozzávalók

20 dkg lencse

2 fej vöröshagyma vagy lilahagyma

babérlevél

ecet

cukor

olaj

2 dl tejföl vagy kefir  

(20 dkg főtt füstölt hús)

Elkészítése

A lencsét előző este beáztatjuk, majd sós vízben -  melybe beletesszük az egyik fej egészben hagyott hagymát és egy babérlevelet is --  puhára főzzük. Ha megfőtt, a levébe annyi ecetet teszünk, hogy kellemesen  savanykás legyen, majd ebben a lében hagyjuk kihűlni. Ezután a levétől leszűrjük, a főtt hagymát kidobjuk, majd a másik (nyers) hagymát apróra vágva hozzákeverjük, adunk még hozzá  egy evőkanálnyi olajat és végül összekeverjük a tejföllel vagy kefirrel is

Ha túl savanyú lenne, egy kiskanál cukorral (vagy ízlés szerint mesterséges édesítőszerrel ) enyhíthetjük az ízét. 

Ha még  laskára vágott főtt, füstölt húst is keverünk a salátába, hideg vacsoraételt kapunk.

 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése