2020. március 28., szombat

Vatruska



Hozzávalók

30 dkg liszt
2 dkg élesztő
3 db tojás
2+2 evőkanál porcukor + a szóráshoz
3 dkg vaj + a sütéshez a töltelék tetejére
30 dkg tehéntúró
1 csg vaníliáscukor
10 dkg mazsola
tej 
                                                                               só

Elkészítése

Egy kevés langyos, édes tejben megfuttatjuk a 2 dkg élesztőt, összegyúrjuk a liszttel, 1db tojássárgájával, 2 evőkanál porcukorral, egy csipet sóval és annyi langyos tejjel, hogy közepesen lágy kelt tésztát kapjunk. Végül beledagasztunk 3 dkg olvasztott vajat (vagy margarint, esetleg 1 evőkanál olajat), és alaposan kidolgozva, langyos helyen a duplájára kelesztjük.
Amíg a tészta kel, áttörjük a túrót, simára keverjük 2 tojássárgájával, 2 evőkanál porcukorral, a vaníliáscukorral, majd hozzáadjuk a mazsolát (és a citromhéjat, ha azt is teszünk bele), végül a tojások kemény habbá vert fehérjét.
A megkelt tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, fánkszaggatóval kerek lapokat szúrunk ki belőle, közepükbe súllyal vagy más nehéz kerek tárggyal mélyedést nyomunk, és ezt az üreget megtöltjük a túrókrémmel. A tésztakarimát édes tejjel megkenjük, a túrókrém tetejére pedig borsónyi vajdarabkákat teszünk.
A sütőben addig sütjük, míg a tésztaperem szépen meg nem pirul.


 Tálalás

Porcukorral meghintve, melegen vagy hidegen tálaljuk.
Adhatjuk egy tartalmasabb leves után második fogásnak,  fogyaszthatjuk reggelire vagy délután uzsonnára, ha szeretjük az édes tésztafélét.

 
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése